Soha nem akarom megtudni az igazságot kettőnkről. Olyan jó abban a kellemes tudatban létezni, hogy titokban imádsz. Az a millió kétértelmű üzenet, amit küldözgetsz nekem. Lassan húsz éve már. Éjszaka főként. Sokszor csak egy szó. Jobb esetben egy egész mondat. Talán egy kép. Hogy tudjam, nem felejtettél el, még mindig gondolsz rám. 

Téged ugyan nem izgat, hogy én egy-egy ilyen üzenet után órákon keresztül forgolódom álmatlanul. Rád gondolok, ránk és a sok mi lett volna, ha szitura.

Mi lett volna, ha igent mondok neked azon éjszakán, amikor táncra kértél? Azon a decemberi, csudahavas éjszakán. Ha nem menekülök el előled, és az érzéseim elől. Hihetetlen, de már ott, abban a külvárosi buszmegállóban fagyoskodva is tudtam: ez a döntés egy életre szól. 

haragsprint

És mi lett volna, ha azon a másik éjszakán még egyszer oda merek menni hozzád, és olyan erővel arcon csókollak, mint pár perccel korábban. Vagy nem arcon. Áh, hagyjuk, egy üveg bor csak ennyihez volt elég.

Emlékszel? Egy éjszakai csetelésünk alkalmával megpróbáltam kibogozni, mi van közöttünk. Tisztázni akartam egyszer s mindenkorra. Hangosan gondolkoztam egészen pontosan. Te leintettél: ne mondjuk ki, nehogy elmúljon. Neked lett igazad, nem múlt el soha. Mert nem is mondtuk ki.

Vajon te is annyit gondolsz rám, mint amennyit én rád? Vajon te is nézegetsz rólam fényképeket az éj leple alatt? És te is írsz nekem kilométeres leveleket, amiket aztán nem küldesz el soha? Nemrég az az őrült kényszerképzetem támadt, hogy te valamiképpen hozzáférsz az éjszakai prózámhoz. Hirtelen lobbant haragomban kitöröltem az összeset. Nem szeretném, ha belerondítanál a plátói rajongásomba.

haragsprint

Valami azt súgja, hogy nem fogsz. Te ennél egy sokkal racionálisabb ember vagy. Különben nem tartanál ott, ahol. Úristen, mennyire felnézek Rád. Ahová eljutottál, amit elértél, akiket ismersz és akik téged elismernek. Iszonyatosan tisztellek, és nagyon, de nagyon sokat adok a véleményedre. Te, mintha csak tudnád, roppant szűkmarkúan osztogatod a dicséreted. Te, az örök cinikus. Pedig szomjazom az elismerésedet nagyon. Ami rémületesen ritkán talál meg. Naná, nehogy elmúljon a varázsa. Ennek is.

Tudod, velünk igazából az a baj, hogy végtelenül kiegyenlítetlenek az erőviszonyok. Én teljes erőből rajongok érted, te viszont épp, hogy csak megtűrsz engem. Én írok neked valami igazán személyeset, kitárulkozom előtted, te jó esetben odalöksz egyetlen szót. Egy koncot, hadd rágódjak rajta. Rossz esetben egyáltalán nem válaszolsz, egyszerűen tudomást sem veszel rólam.

Ilyenkor nagyon haragszom. Például, amikor arra az édes kis videóra nem reagáltál. Pedig direkt neked készítettem, és szívhez szóló bevezetőt is fabrikáltam hozzá. Tudnod kell, akkor annyira bepipultam, hogy egyetlen jól irányzott mozdulattal letöröltem a cset-appot a telefonomról. Úgy kellett kikönyörögnöm a férjemtől, hogy telepítse újra. Szerinted elhitte, hogy magától szívódott fel az alkalmazás?

haragsprint

No, a haragom persze hamar elpárolog, nem vagyok én sértődékeny típus. Meg büszkeség sincs bennem egy szál se. Akkor is újra felvettem veled a beszélgetés fonalát. Ha te egy rocksztár lennél, én lennék az a nagyon elszánt groupie, akit, ha kidobsz a turnébuszod ajtaján, visszamászik az ablakon. Mint az a tupírozott hajú szerencsétlen kiscsaj a Szombat esti lázban, aki hűséges kiskutyaként követte John Travolta-t, ő pedig hálából időnként belerúgott.

A való életben nagyon ritkán találkozunk. Nagyon, de nagyon ritkán. Akkor is csak társaságban, ehhez valami miatt ragaszkodsz. Nem akarsz közel kerülni hozzám, sem az igazsághoz. Azt azért mindig kibulizom, hogy én ülhessek melletted. Pedig vannak jelentkezők. Nem tudom, feltűnt-e már neked, hogy az összes barátod közül én tudom rólad a legtöbbet. Ha megemlíted valamelyik egzotikus utadat, én még azt is vágom, milyen ruhában voltál a fotókon. Ilyen jó a memóriám, vagy ennyire fontos vagy nekem? Rád bízom, döntsd el magad.

Egyáltalán, mi a francot eszek én rajtad? Random török pasi az utcán jobban néz ki nálad, már bocs. Igen, csak vele nincsenek közös emlékeink. Ő nem hitette el velem soha, hogy több vagyok, más vagyok, jobb vagyok, s ezáltal érdemes egy férfi megkülönböztetett figyelmére. 

haragsprint

Nemrég megkérdezte tőlem valaki, miért nem téged választottalak. Ez őszintén meglepett. Volt nekem valaha is választási lehetőségem? Tudod, sokat gondolok arra az éjszakára. Ott ültünk szorosan egymás mellett, rajtunk kívül a kollégiumi szobában senki, de még az emeleten sem, lévén hétvége. Én akkor arra vártam, hogy na, majd most. Most mindjárt megtörténik, amire már évek óta vágyok. Helyette te kérdeztél valamit. Valamit, ami abban a helyzetben olyan végtelenül kiábrándító volt, hogy a mai napig nem tértem napirendre felette. Egy napon majd nevetni is tudok rajta. Talán.

Szóval nem, nekem soha nem volt választási lehetőségem. Ez eleve elrendeltetett. Mint ahogy az is, hogy csak minden szökőévben látlak életnagyságban. Tudod, mi a legborzalmasabb a találkozásunkban? Az, hogy soha semmi lényeges nem hangzik el közöttünk. Rébuszokban beszélünk, többnyire semleges témákról. Ilyenkor haragomban legszívesebben ököllel ütném a mellkasodat és torkom szakadtából üvölteném a füledbe: mi ez itt közöttünk? Miért nem tudjuk meg soha? Ki vagyok én neked? Az elveszett ikertestvéred? A vadóc szeretőd? A lelki társad? Vallj már színt te állat!

Persze a valóságban semmi ilyesmit nem csinálok. Caramellel dúdolom, hogy

a pillanat, ami sokat ér, némán múlik el,

egy ölelés épp elég, ha búcsúzni kell.

Ja igen, a búcsú. Ahogy távolodok tőled a mozgólépcsőn, és hirtelen az a kényszerképzetem támad, hogy rohansz utánam. Mert még mondani akarsz valamit. Mindig hátrafordulok. De te soha nem vagy ott. snap újra felkeresem a találkozásunk helyét és céltalanul bolyongok a környéken. Szentül hiszem, hogy mindjárt felbukkansz a sarkon, minden szembe jövő férfiban téged látlak. Aztán valamikor este, a megőrüléstől való félelmem haza kerget. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak ne találkoztunk volna. Soha, egyáltalán. 

haragsprint

Ezután haragomban elvonóra küldöm magam. Se fotónézegetés, se levélírás, se cset, se semmi. Azt is tilos nézegetnem, online vagy-e éppen. Akár hetekig is bírom nélküled. És akkor egyszer csak, a semmiből rám írsz. Gondolkodás nélkül válaszolok. Mert az írás a mi igazi műfajunk, a frappáns válaszok mindig és mindenkor. 

Fekszem az ágyon, és helyetted a telefonomat szorítom magamhoz hevesen. Nem hiszem el, hogy ezt teszi velem egy fantom. Marcangol a harag, amiért megint beengedtelek az elmémbe. Hiszen te a valóságban nem is létezel. Úgy biztosan nem, ahogyan bennem élsz. Tetszés szerint adok hozzád és veszek el belőled. A rossz tulajdonságaidról például egyáltalán nem veszek tudomást. Miért is vennék, hiszen a virtuális térben annak látlak, akinek látni akarlak. Szerintem nekem te vagy a képzeletbeli barátom. Aki néha rám ír. Jellemzően éjszaka.

Nem érdekel, mit gondolsz, nem érdekel mit hiszel, mit tudsz és mit érzel. Lényeg, hogy ne múljon el ez a dolog kettőnk között soha. Soha. Akármennyire is haragszom miatta. Nem, nem rád. Magamra. Ezért az olthatatlan rajongásomért irántad.

Tudtad, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak?

Fotók: pixabay.com