Blogolni, sprintelni, véleményt formálni vagy csak úgy írogatni a magad gyönyörűségére igazán boldogságos érzés. Kivéve, ha átcsap az egész megszállottságba, kattintás- és munkamániába. A következő jelek bármelyikénél kezdj el gyanakodni!

1. A sprintről már rég nem Usain Bolt jut eszedbe, hanem a kőkemény munka, és reménykedsz, hogy egyszer arra ébredsz, hogy egy vagyont fizetnek egyetlen bejegyzésedért. Aztán jön a pofon és lepereg előtted életed filmje...dehát feladni akkor sem divat!

munkasprint

2. Naponta egymilliószor kattintasz az Origo.hu-ra, s tekersz le csontra az aljára, hogy kinyisd a reblogot és megnézd, vajon kirakták-e! No nem ám a Rubik-kockát! A bejegyzésedet. Ha nem, az rossz.

3. De ha igen, az még rosszabb (nyomsz egy screenshot-ot, legyen mit mutogatni az unokáknak). Mert innentől már csak egy dolog számít. A statisztika. Pörög? Az már félsiker. De mennyire? És hányan osztják Face-en? Komment érkezett már? Igen. Anyázó? Mámor!

4. Eddig jó. De meddig van kint? Összeesküvési elméleteket gyártasz arról, milyen időközönként frissül a reblog címlapja - eddig minden jel arra mutat, hogy mindig óra negyvenötkor megy kávézni a szerkesztő. Kétségbeesetten figyeled, hogyan csúszik fentről-középről a perifériára majd azon is túlra a posztod...s válik az enyészetté, örökre.

munkasprint

5. Persze, a legszebb az, amikor megírod életed bejegyzését, hajnali egykor egy rossz mozdulattól elszáll, de te újraírod emlékezetből a telefonodba, onnan persze nem tudod áttelepíteni a gépre, tehát újra bepötyögöd, és képezed és tisztázod és élesíted. És vársz. És semmi. Se címlap, se olvasó, se hírnév, se örökélet. És akkor a 15. napon kiderül, hogy baromira te nyerted a Sprintet.

Szerintem a következő téma legyen az, hogy MEGLEPETÉS!